26/7. szezon

Elérkeztünk egy olyan szezonhoz amelyben már több esélye volt a csapatnak meccseket nyerni a jobb ellenfelek ellen is. Kezdjük az értékelést a kupaszerepléssel.

Szerintem több szerencsével sokkal jobban is alakulhatott volna az ez évi kupaszereplés. Ezzel szemben már a 3. körben búcsúztunk. Persze ha megnézzük azt hogy milyen csapat jött velünk szembe akkor már nem is olyan nagy csoda a vártnál hamarábbi búcsúzás. Itt még azt szeretném megemlíteni hogy a csoporttársaim (már aki bennmaradt a kupában) még 2 körrel később sem kaptak ilyen erős ellenfelet mint mi.


Abban azért egyetérthetünk ha hasonló ellenfeleket kapunk a 3. és még esetleg az 5. körben is, biztos hogy lett volna esélyünk. Na, mindegy így a csapat nem tehetett mást mint minden erejével a bajnokságra koncentrált.

Ekkor viszont következett egy olyan meccs amit jobb volna teljesen elfelejteni… Az 1. körben hazai pályán 1-4-es zakó Vrtula Vampires ellen. Ez mindenki szerint nagyon nem reális eredmény volt… más szóval újabb random a játékban.

Aztán a csoport utolsó elleni idegenbeli meccs is épphogy megvolt. Rá egy hétre beleszaladtunk egy újabb 3-0-ás vereségbe FC Levandula ellen.

A vezetőségét a csapat folyamatos fejlődése és a jó anyagi körülmények megteremtése miatt nem nagyon zavarta a rosszabb bajnoki szereplés sem. A lényeg a játékosok folyamatos fejlődése és a várható nyereség volt.

Fontosabb igazolások ebben a szezonban:

Két akadémiás ifink eladása, ami elég sok pénzt hozott a kasszába - Šimon Osuský | Michal Kocár. Távozott a titáni szélsőnk - 邵 (Shao) 四海 (Sihai). Helyette jobbnak tűnt nem egy hanem két szélsőt leigazolni. Egy világklasszis és egy természetfeletti szélső érkezett - Bastian Kilsgaard | Ernad Dženanović. A csapat eddigi legdrágább játékosa volt, 3.887.000€-ért - Marcel Degenhart.

Marcel Degenhart

És még egy világklasszis csatár akivel igen jól járt a klub anyagilag - Søren Krogsdal.
Az igazolások ellenére a csapat 5 meccset tudott megnyerni zsinórban és közte legyőzte a legnagyobb esélyes Senica-tis. Így végül ismét szoros lett a bajnokság ami ráadásul csak az utolsó fordulóban dőlt el.
26. szezon

A fiúk a szezon meccsét vívták az utolsó körben és sikerült is győzni de ez mind hiába való volt. A siker sajnos nem rajtunk múlt mivel Senica is tudott nyerni, így a jobb gólkülönbség miatt ők örülhettek.

írta: Mszabi8